Forráskúti Amatőr SzínKör

Forráskúton a Jerney János Művelődési Házban működő gyermek színjátszó csoport vagyunk. Színdarabokkal, versekkel, énekkekkel szórakoztatjuk a tisztelt nagyérdemű közönséget - nagy-nagy szeretettel és lelkesedéssel.

Tavaszi zsongás

Bemutatkoztak a színjátszók

   Május 7-én „Tavaszi zsongás” címmel mutatkozott be a Forráskúti Amatőr SzínKör. A kis színjátszó csapat nagyon színes, változatos műsorral készült, melyet a színkör vezetője Kálmán Dánielné Mónika tanár néni állított össze.

   A műsorban népdalok, versek, gitár- és zongora darabok és színes – a tavasz hónapjait bemutató – ismertetők is elhangzottak, valamint három vidám kis jelenetet adtak elő a gyerekek, így ismerkedhettünk meg a zugligeti boszorkánnyal, a három nyúl történetével és a májusi mese apró hőseivel.

   A gyerekek és a csoport vezetője Mónika tanár néni is nagy izgalommal készült a bemutatkozásra, mely igazán jól sikerült. Ezúton is gratulálunk nekik, és kívánunk további sok közös sikert!

   A tavaszi zsongás műsorát tovább színesítette a Januj Blanka tanárnő vezette Katica Citerazenekar és a Csicsergő együttes csodálatos műsora. Mindannyijuknak köszönjük a feledhetetlen délutánt!

Forráskúti Amatőr SzínKör - szereplés közben

Forráskúti Amatőr SzínKör együtt a csapat

Forráskúti Amatőr SzínKör - szereplés közben




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 12
Heti: 16
Havi: 36
Össz.: 21 466

Látogatottság növelés
Oldal: Első fellépésünk
Forráskúti Amatőr SzínKör - © 2008 - 2024 - forraskutiszinkor.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »